Fuerza Positiva by Gergely Staszkiv, avagy koktélworkshopon jártunk



A tegnapi napon egy picit a gasztrokultúra másik ágára helyeződött a hangsúly, azaz az italokra, ezen belül is, kedves ismerősünk Staszkiv Gergely Fuerza Positiva nevezetű koktéljára, amely bekerült a Bacardí Legacy versenyének TOP 3-ba és készen áll, hogy megmérettetésre kerüljön a moszkvai rendezésű regionális döntőn is. 



Aki egy kicsit már ismer minket tudja, hogy számunkra ez a világ nem új. Azonban azt talán kevesen tudják, hogy én is igazán érdeklődöm a koktélok iránt, de talán a workshop is bebizonyította nekem, hogy talán mégis ahogy sejtettem, jobban szeretek a pult "kinti" oldalán ülni, mint bent kreatívkodni:) 

Na de nézzük is, akkor pontosan mi történt ezen a rendezvényen!

Kezdetben volt egy vendégvárás pezsgővel, kis beszélgetéssel, kellemes várakozással. Ezután következett az esemény "elméleti" része, egy előadás a koktélról angol nyelven, prezentációval, amelyben bemutatásra került maga a Bacardy története tömören, szó volt személyes kötődésről, hogy a "művészt", jelen esetben bártenderünket mi vagy ki:) inspirálta koktéljának elkészítésében és, hogy miként kötődik munkahelyéhez, ahol a workshop helyszíne is volt, valamint, hogy kit tart mentorának, majd magára az italra, annak összetevőire tért ki előadónk.

Ha nem gond picit kitérnék a prezi részére. Legyünk őszinték! Én az egyetemi előadásokból kiindulva, plusz a munkahelyi tapasztalataimat figyelembe véve ha meglátok egy kivetítőt arra gondolok. Oké..most jön a száraz bevezető részt, aztán remélem lesz valami izgalmas vagy arra gondolok, hogy könyörgöm csak ne legyenek diagramok, kimutatások és rengeteg megjegyezhetetlen és lejegyzetelhetetlen adat. 

Hál istennek itt nem ez történt:)...
Az előadás tele volt rengeteg személyes megjegyzéssel, amely során sokkal közvetlenebb lett az egész rendezvény hangulata (halkan jegyezném meg halál cuki kutyás képpel indítani bármit szerintem több mint megnyerő). Így hát hamar túlugrottunk a bevezető részen és következett maga az ital, amelyről annyit elárulhatok, hogy mai tai twist alapú. Geri természetesen elmondta, hogy a koktélja milyen további összetevőkből áll (nyilván nem árulom el a részleteket, tessék elmenni megkóstolni, ha érdekel:) ), amely ugye a koktél gyakorlati részéhez elengedhetetlen tudást nyújtott.

Hamarosan el is érkeztünk ahhoz a részhez, amit már nagyon vártam. Mehettünk, hogy akkor elkészítsük a győztes italt:) Nem tudom ki hogy van vele, de én ha bármilyen workshopon veszek részt vagy csak otthon csinálok valamilyen személyes tárgyat vagy bármi olyat, ami kétkezi munka, egyből elhiszem, hogy egy született zseni leszek benne:D 


Nyilván így hát a kellő pozitivizmus megvolt bennem. Az asztalon elhelyezett eszközök nagy részét már ismertem, de ugye másik felem miatt, ez szerintem alapelvárás volt...Majd ugye az asztal feltérképezése után elérkezett, hogy akkor összerakjuk az italunkat ezek segítségével. Minden asztal ebben kapott segítséget, mivel a rendezvényre már gyakorlott és elismert bártenderek is érkeztek, így ők mentoráltak minket.

Persze ilyenkor is a bénaságom közepette benyögtem pár ígéretesnek tűnő megjegyzést, minthogy nem mindegy hogy shakelünk, hiszen attól függ mekkora italt kapunk, meg hogy kell jeget raknunk a pohárba, hogy a poharat is hűtsük...ugye milyen okos vagyok?:D Na de térjünk vissza a lényegre. A pohárba jeget raktunk, az összetevőket kimértük majd ezt követően ismét jég...dobpergés és shakelés. Na hát én abszolút nem éreztem menőnek magam és szerintem ez volt a legnehezebb része a workshopnak, de végül megcsináltam és túléltem. Próbáltam rázni, rázni hogy nyolcasokat is leírjak a rázásom közben. Esküszöm mindent megtettem. A shakelés élménye utána újra visszatért a hitem és elhittem, hogy a legjobbat alkottam és kész a tökéletes ital. Akár indulhatok is a versenyen....

Aztán megkóstoltuk egymás italát. Alapvetően a Fuerza Positiva esetében a barackos, diós ízjegyek dominálnak, amelyet a gyömbér íze felturbóz és ezt spékeli meg a koktél díszítéséhez használt 2 csepp szarvasgomba olaj. Szóval...ugyanaz a recept, ugyanaz a díszítés, mindennek egyeznie kell.  Vagyis kellett volna... 3 totál más koktélt raktunk össze. Nyilván alapjaiban egyezett, de mégsem volt meg az ital egyensúlya, ami miatt Geri itala nyerő volt a versenyen. 

Mit ronthattam el? Végtére is semmit úgy igazán és mégis mindent. Hiszen rájöttem mennyit számít pár cl eltérés, akár mekkorát hibázhat valaki a sorrend eltévesztésén és mennyire fontos a megfelelő shakelés, egy jó technika és, hogy milyen elképesztően hideg a shaker, amikor rázza az ember. Rájöttem, hogy valójában mennyire nehéz akár kétszer ugyanazt az italt elkészíteni egymás után, valamint mennyire nehéz összehozni egy tökéletes italt és hogy milyen borzasztóan kreatívnak kell lenni ebben a szakmában is, nyilván akkor ha versenyezni szeretnél és tényleg szeretnéd az italkultúránkat, imidzsedet és az italművészetet erősíteni.

Alapvetően a workshop megadta nekem azt, amit nem is reméltem. Azt hittem igazán belátok a kulisszák mögé, de végül kiderült mégsem. Azt hittem eléggé értékelem és tudom, hogy nehéz egy bártender munkája, de így még inkább megértettem, hogy ez sokkal többről szól, minthogy méricskélek és összeöntök számomra szimpatikus italokat.

Szóval összességében megéri elmenni koktél készítő workshopra, mert jó lehetőség és jó kihívás és akár a későbbiekben egy házi buliban vagy bármilyen otthoni partyn fel lehet vágni ilyen menő italokkal, valamint a Fuerza Positiva is kellemes meglepetés volt számomra, mert egy igazán egyedi és karakteres, győztes ital. Ja és ne feledjük az egyik kedvenc meglepetésem az este folyamán, a mindenki számára ajándékba kiosztott Fuerza Positiva ízesítésű, csinin becsomagolt, elképesztően finom macaronokat, amelyben a "La Delizia kekszműhely" is óriási szerepet vállalt.

Mára azt hiszem ennyi voltam,
Puszi&Pacsi
Szanics-Szalai

U.i.:

Ha meghoztam a kedveteket a koktélhoz, szeretnétek megkóstolni vagy akár találkozni Gerivel, akkor kövessétek facebookon vagy az instagramon az oldalát:)
  • Facebook: https://www.facebook.com/FuerzaPositivaLegacy/
  • Instagram: fuerza_positiva_legacy



Megjegyzések

Népszerű bejegyzések